Végre fény derül a titokra: miért tapsolnak az utasok, amikor felszállnak és kiszállnak a repülőgépből?
A Wizz Air 4500 utas és 150 légiutaskísérő bevonásával, a teljes hálózatát érintő nemzetközi kutatással tisztázta a kérdést, amelyben fontos kulturális különbségekre is rávilágított a tapsoló és nem tapsoló utasok motivációit illetően.
A közép-kelet-európai régió nyaralójáratai között a tapsolás különösen elterjedt szokás. A magyar, bolgár és román utasok körében a tapsolók aránya átlagosan 45-48 százalék között mozog, míg a brit, svájci és szerb utasok esetében ez a szám alig haladja meg a 30 százalékot. Ez a jelenség jól tükrözi a különböző kultúrák eltérő szokásait és a nyaralás élményéhez való hozzáállásukat.
Ennek mögött az a jelenség állhat, hogy a kontinens keleti részéről érkező járatokon gyakrabban találkozhatunk olyan utasokkal, akik először repülnek, vagy ritkán utaznak repülőgépen. A kutatások szerint körükben a tapsolás sokkal elterjedtebb szokás.
Azok között, akik évente legfeljebb egyszer repülnek, a tapsolók aránya 70 százalékra rúg. Ezzel szemben az évente többször utazók esetében ez az arány már csak 59 százalék. A leggyakoribb repülőutakkal rendelkező utasok – akik több mint tízszer szállnak fel évente – körében pedig mindössze 40 százalék nyilvánítja ki taps formájában az érkezés utáni örömét. Ezek az utasok gyakran arról számolnak be, hogy a tapsolás mögött a megkönnyebbülés áll, hiszen elégedettek, hogy biztonságban földet értek, és szeretnék kifejezni hálájukat a légiközlekedési személyzet iránt.
Az is régiófüggőnek bizonyult, hogy pontosan miért tapsolnak az utasok. Kelet-Közép-Európában a legtöbben, válaszadók 38 százaléka a biztonságos landolást jelölte meg okként, Nyugat-Európában viszont ezt a motivációt csak a kutatásban résztvevők 31 százaléka választotta.
A nyugat-európai utasok közül sokan inkább a személyzet munkájának elismeréseként csapják össze a tenyerüket (28 százalék) - ezt az indokot Kelet-Közép-Európában kevesebben, 23 százalék nevezték meg.
A harmadik leggyakoribb indok a konformizmusra vezethető vissza: sokan csupán azért tapsolnak, mert a körülöttük lévők is ezt teszik. Ez a jelenség országoktól és térségektől függetlenül minden ötödik válaszadó esetében megfigyelhető volt.
Az adatokat részletesen vizsgálva az is kiderül, hogy összességében a megkérdezettek kicsivel több mint a fele, mintegy 55 százaléka köszöni meg a pilóta, illetve a személyzet munkáját tapsolással, és közülük is a legfiatalabb korosztályba tartozók, a 18-24 évesek a legaktívabbak: körükben a válaszadók 64 százaléka válaszolt úgy, hogy szokott tapsolni landolás után. Őket a 45-64 évesek (57 százalék), valamint a 35-44 évesek (54 százalék) követik a listán, vagyis nem állítható egyértelműen, hogy az életkor változása közvetlenül befolyásolná a tapsolási szokásokat.
A légiutas-kísérők körében végzett kutatás szintén megerősítette ezt a megállapítást: ők is úgy vélik, hogy a konformitás játszik szerepet a jelenségben, és saját tapasztalataik alapján azt észlelték, hogy rendkívüli események után a tapsolás gyakorisága nő.
A tapasztalatok alapján egyre inkább úgy tűnik, hogy a tapsolás mint utazási kifejeződés fokozatosan eltűnik, valószínűleg a repülés mint közlekedési forma elterjedésének következtében. A megkérdezettek körülbelül kétharmada jelezte, hogy a tapsolás egyre ritkábbá válik az utasok között. Sokuk úgy véli, hogy a fedélzeten utazók közül csupán a résztvevők kevesebb mint fele tapsol. Érdekes módon a légikísérők és a személyzet tapasztalatai szerint ez a hagyomány leginkább a román, albán és olasz utasok körében él tovább.
