Kiváló kezdeményezés érkezett a fővárosból: Újbudán megnyitják a dunai szabadstrandot!

A fővárosi kezdeményezés nyomán a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a XI. Kerületi Önkormányzattal, valamint a VALYO Egyesülettel karöltve megálmodta a Duna-fürdő Árasztó-part szabadstrandot. Ez a különleges helyszín az idei nyáron augusztus 12-től 31-ig várja a látogatókat.
A XI. kerületi Árasztó-part festői táján ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit Újbuda legújabb szabadstrandja. Az eseményen jelen volt dr. Bács Márton, Budapest Főváros XI. Kerületének alpolgármestere, Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója, valamint Lohász Cecília, a Város és Folyó Egyesület alapító társelnöke, akik együtt ünnepelték a közösség számára fontos új létesítmény kezdetét. A rendezvény a természet közelségében, a helyszín varázslatos atmoszférájában zajlott, mely különleges élményt nyújtott a résztvevőknek.
A Város és Folyó Egyesület kezdeményezésének köszönhetően elindult egy izgalmas átalakulás, amelynek gyümölcseként mostantól Újbuda lakói is birtokba vehetik a város új, varázslatos szabadstrandját.
Tavaly négy vízmérést végeztünk annak érdekében, hogy lehetővé tegyük a Dunában való fürdést a belvárosban. E munkánk eredményeként a BGYH több helyszínen is elkezdte a vízminőség vizsgálatát, és sikerült azonosítani olyan területeket, ahol szabadstrandok létesítésére van lehetőség.
- mesélte kérdésünkre Lohász Cecília, a szervezet társelnöke az indulásról.
Idén februárban két belvárosi szakaszon megkezdődött a hivatalos eljárás, amelynek keretében áprilistól folyamatos vízminőség-méréseket végeztek. Ekkor nyújtották be az engedélykérelmeket is. Körülbelül két hete megérkezett az engedély, így a strand ma hivatalosan is megnyithatja kapuit a látogatók előtt.
A társelnök hangsúlyozta, hogy a helyszín minden előírásnak eleget tett, és a nyár során folyamatosan figyelemmel kísérik a vízminőséget.
"Az idei egy tesztszezon, és ha minden jól megy, valamint megmarad a jó vízminőség, akkor jövőre is lehet majd itt fürdeni"
- fűzte hozzá.
A fővárosi közgyűlés múlt év decemberben döntött arról, hogy készüljön megvalósíthatósági tanulmány "dunai folyami uszoda" létesítésének lehetőségeiről. A megvalósíthatósági tanulmány feltárja létesítmény működéséhez szükséges műszaki, technológiai, hidrológiai feltételeket, a jogi hátteret, része lesz a vízminőség elemzés eredménye, a hatóságok által javasolt megfelelő helyszínek vizsgálata és értékelése, illetve koncepcióterv és költségbecslés is.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) nemrégiben a főváros vezetésétől kapott megbízást, hogy feltárja a lehetőségeket a Duna-parti fürdőhelyek kialakítására. A projekt keretében a lehetséges helyszínek azonosítása és részletes elemzése zajlik. E munkában értékes támogatást nyújtott a VALYO Egyesület, amely hazai és nemzetközi szinten is jelentős tapasztalatokat szerzett a témában, valamint az érintett kerületek önkormányzatai is aktívan részt vettek a folyamatban.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. akkreditált laboratóriuma ez év márciusa óta rendszeresen méri a vízminőséget a Duna kiválasztott pontjain.
A vízminőségvizsgálatok eredményei kedvező képet festenek, és a víz akár fürdőzésre is megfelelő lehet. A folyó vízének javuló állapotát jól tükrözi, hogy a víz tisztaságára különösen érzékeny, és már-már eltűntnek vélt Dunavirágzás, vagyis a dunai kérész, ismét megjelent a Dunán és Budapest környékén.
a könnyen megközelíthető, megfelelő medermélységű partszakasz, a rendszeres vízminőség-ellenőrzés, a bójákkal és táblákkal biztosított fürdőzők biztonsága, a mosdó- és zuhanyzási lehetőség, az egészségügyi és vízimentő szolgálat jelenléte, valamint az őrzés-védelem.
Biztosítottunk kényelmes mosdóhelyiségeket és zuhanyzókat, továbbá képzett vízimentő úszómesterek figyelnek a fürdőzők biztonságára. Az egészségügyi felkészültségünkre is gondoltunk: rendelkezésünkre áll defibrillátor, valamint méh- és darázscsípés ellen védő oltóanyag is.
A megnyitón Borosné Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója elmondta: "A vízminőség folyamatos ellenőrzés alatt áll, és örömmel tájékoztatom Önöket, hogy a legutóbbi, pénteken elvégzett akkreditált laboratóriumi vizsgálat kiemelkedő eredményeket hozott. Ezért mindenkit arra ösztönzök, hogy aki szeretne felfrissülni a Duna hűsítő vizében és élvezni a természet közelségét, az látogasson el az Árasztó-partra."
A Duna-fürdő működtetését a BGYH irányítja, hasonlóan más épített fürdőkhöz, mindezt a hatályos jogszabályok keretein belül. A hatóságok által támasztott elvárásoknak megfelelően a Dunában való fürdőzéshez szükséges szolgáltatások Árasztó-parton könnyedén elérhetők.
A Duna-fürdő nyitvatartását vízminőség, a folyó vízállása és a csapadékos időjárás befolyásolhatja. Ezekről a Duna-fürdő Facebook oldalán, a BGYH honlapján és a helyszínen lehet tájékozódni - tájékoztattak az illetékesek.
A szabadstrand egyedülálló vonzerejéről dr. Bács Márton, Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának alpolgármestere így nyilatkozott: „Itt nem szükséges belépőt fizetni, és mindent megtalál, ami a biztonságos és élvezetes fürdőzéshez szükséges.”
"Emellett ez a festői környezet valódi felfrissülést nyújt a város monoton utcái és mesterséges medencéi után: itt, a fák hűvös árnyékában, a természet ölén lehet igazán kikapcsolódni." - fejezte be mondandóját.