Sokan megszegik a szabályokat, ezért egy megfigyelőközpontot hoznak létre a száj- és körömfájás miatt.


Új megfigyelőközpontot hoznak létre a száj- és körömfájás járványának nyomon követésére. Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy ez lesz az állam központi irányító szervének feladata a járvány kezelésében. A miniszter kiemelte, hogy jelenleg nincs újabb fertőzésforrás az ország területén.

"Fontos hangsúlyozni, hogy a járvány terjedésének kockázata továbbra is jelentős, ezért kötelességünk mindent megtenni a megelőzés érdekében. A központi válságstábnak is felelőssége, hogy elsősorban a megelőző intézkedéseket fogadja el" - nyilatkozta Šutaj Eštok, majd hozzátette, hogy a hírszerzési adatok és az eddigi ellenőrzések nyomán számos hiányosságra derült fény egyes gazdaságok biztonsági intézkedéseivel kapcsolatban.

Ugyanakkor az operatív adatok alapján továbbra is komoly gondot okoz a fogékony állatok szállítására vonatkozó szabályok megszegése.

"Ezért elengedhetetlen, hogy a gazdaságok szigorúbb felügyelet alatt álljanak, különösen a korábbi fertőzési gócpontok körüli területeken. Ennek érdekében egy állandó megfigyelő központot állítunk fel, ahol a rendőrség, a fegyveres erők, a tűzoltóság és a válságkezelési szakemberek együttműködnek. A miniszter hangsúlyozta, hogy az ország egész területén folytatódni fognak a véletlenszerű és célzott ellenőrzések."

A sajtótájékoztatón az az alistáli farm is szóba került, ahol nemrég az Állategészségügyi Hivatal elrendelte az állatok beoltását és leölését.

A fertőzés terjedésének jelentős kockázata és a veszélyeztetett övezetben található körülbelül 120 ezer sertés védelme érdekében az Állategészségügyi Hivatal úgy határozott, hogy az alistáli telepen is végrehajtják az állomány leölését. E lépés a meglévő lehetőségek közül a legcélszerűbb választásnak bizonyult, mivel célja a gazdasági károk csökkentése, valamint az olyan másodlagos problémák, mint az érintett területekről történő állatexport akadályainak elkerülése. Ezt az intézkedést a belügyminisztérium az állatok likvidálásának szükségessége mellett érvelt a Paraméternek adott nyilatkozatában.

Alistálon és a szomszédos Nagymegyeren például a Dan-Slovakia Agrar vállalatnák vannak sertéstelepei. Róluk itt írtunk bővebben:

Eddig hat különböző dél- és nyugat-szlovákiai szarvasmarhatelepen - Medvén, Nyáradon, Bakán, Lúcson, Dercsikán és Plavecký Štvrtok területén - már megerősítették a vírusos száj- és körömfájás jelenlétét.

Related posts