A Momentumot prosti pártként kezelték – mintha csak egy bárcás örömlányt akartak volna megvásárolni, kilóra.


Nem voltak megvehetők, ezért továbbra sem indul a Momentum 2026-ban - Tompos Márton: "Megkörnyékeztek minket a hatalom köreiből"

"Természetesen nemet mondtunk és elhajtottuk őket" - fogalmazott Tompos. A pártelnök szerint ez a fajta kísértés állandó része a NER működésének, és nincs olyan parlamenti vagy azon kívüli ellenzéki párt, amelyet ne próbáltak volna már valamilyen módon befolyásolni.

"Az pedig most dől el, hogy mely pártok érzik jól magukat az akolmelegben, a rendszer részeként, és kik azok, akik kilépnek a rendszer kereteiből. A Momentum az utóbbit választotta - a múltban, a jelenben és a jövőben is"

- fogalmazott a párt vezetője, hangsúlyozva, hogy a Momentum elkötelezett a liberális értékek mellett Magyarországon, és határozottan elutasítja, hogy "korrupt egyének diktáljanak a választóknak".

A Momentum nemrég bejelentett döntését, miszerint nem indul el a 2026-os országgyűlési választáson, Tompos most újra megerősítette, és indoklásul azt írta: Magyarország a 24. órában van. Szerinte az ország már most is súlyos állapotban van, és egy újabb négy év a jelenlegi hatalom alatt "biztosan nem bírna ki".

A Momentum úgy határozott, hogy nem vesz részt a 2026-os országgyűlési választásokon, mivel számukra a hazánk jövője a legfontosabb prioritás. Tompos szerint ez a döntés a párt múltbeli lépéseire épít, mint például a 2017-es NOlimpia kampány, az 2018-as egyoldalú visszalépések, valamint az ellenzéki együttműködés 2022-ben. Jelenlegi álláspontjuk szerint a távolmaradás a legjobban szolgálja a szükséges változások lehetőségét.

A politikus végül megjegyezte: az a körülmény, hogy a Fidesznek az a célja, hogy minél több ellenzéki párt részt vegyen a választásokon, csupán megerősíti őket abban, hogy a távolmaradás a legjobb választás.

Related posts