Naplóbejegyzések 3. - 1986. március Március első napjai mindig különleges izgalmat hoznak magukkal. A tél lassan visszahúzódik, a napfény egyre erősebben tör utat magának a fák között, és a tavasz ígérete a levegőben lebeg. E hónap elején a világom színe

Tegnap meccset néztünk, ami jó sokáig tartott. Annyira belemerültem, hogy a végére el is bóbiskoltam. Apa ébresztett fel, és elmondta, hogy vége a mérkőzésnek, és mi nyertünk! Az iskolában, Molnicz Zoli bácsiéknál szurkoltunk, akit a "lator" néven emlegetnek. Radó Feri bácsi szokta neki kiabálni ezt a nevet, amikor Zoli bácsi kiszalad a konyhából a tornácra, hogy megnézze a mérkőzés végét. Itt áll meg, és onnan ordítozik, de csak akkor, ha már ivott egy kicsit. Rega mamától hallottam, hogy Zoli bácsi furcsa dolgokat mond, de ő nem árulta el, hogy pontosan mi a baja. Erzsike nénit, Feri bácsi feleségét is kérdeztem, de ő sem tudott sokat mondani. Lehet, hogy apát kellene megkérdeznem, mert a "lator" kifejezés a Bibliában is előfordul, és jó lenne tudni, hogy Zoli bácsi melyik karakterhez hasonlítható.

Az iskola egy hatalmas terem, amelyben egy tévé áll, ott, ahol a tanári asztalnak kellene lennie. Nagyon odavagyok ezért a tévéért, pedig kicsit furcsa, hogy a fű színe, amit mutat, szinte olyan, mint a Hiderén, csakhogy ott vakondtúrások és tehéntrágyák is előfordulnak. A magyarok játszottak a brazilokkal, akik a világ legjobb csapatának számítanak, és nem mellesleg a legszebbek is. A gombfocicsapatuk kék külsőt és sárga belsőt visel, bár ők már nem aktívak, hiszen ez egy régi válogatott, nem is beszélve Peléről, aki még annál is régebbi klasszis.