Hollósy Kornélia, akit a "nemzet csalogányának" is neveznek, Milánóban tökéletesítette tudását, és Korfun is színpadra lépett, bemutatva zenei tehetségét.

Megfigyelték és jelentettek róla, de visszatérhetett a színpadra a forradalmár tehetség, Sinkovits Imre

Korbuly Kornélia néven született 1827. április 13-án a bánsági Gertenyesen (ma Ghertenis, Románia), egy örmény eredetű család tizenegyedik gyermekeként. A kiválóan tanuló kislány szép szoprán hangjára felfigyelt a temesvári zárda énektanára, s azt ajánlotta az apának, hogy adja a lányát művészi pályára.

Az idő múlásával Hollósy néven nemes emberré avanzsáló férfi azonban megakadályozta ezt, mert úgy érezte, hogy új rangjához méltatlan lenne, ha lánya „pénzért énekelne és a színpadon mutatkozna”. Az elszánt Kornélia, miután örökségét kikérte, Bécs felé vette az irányt tanulmányai miatt, ahol a neves zeneszerző, Donizetti is megismerte őt. Ezt követően két éven át Milánóban folytatta zenei képzését.

Énekelt Korfu szigetén, majd egy bukaresti alkalmi társulathoz csatlakozott, ahol olyan népszerűségre tett szert, hogy távozásakor búcsúverset írtak hozzá.

Magyar közönség előtt 1846-ban mutatkozott be, egy temesvári jótékonysági eseményen Bellini Alvajáró című operájából énekelt. Néhány hónappal később Donizetti Linda di Chamounix című operájának címszerepében debütált a pesti Nemzeti Színházban, ahol első lírai énekesnőnek szerződtették.

Rövid időn belül Schodelné Klein Rozália addigi kedvencének nagy ellenfele vált, hiszen Erkel Hunyadi László című operájában ő Gara Mária szerepét alakította, míg Schodelné Szilágyi Erzsébet karakterét énekelte.

Hollósy Kornélia Garai Mária szerepében Erkel Ferenc Hunyadi László c. operájában (Barabás Miklós festménye)

1848 forradalmi hullámában, amikor Kossuth Lajos pronunciója elhangzott, Hollósy is részt vett egy különleges nőküldöttségben. E csoport tagjaként egy gyönyörű rózsacsokrot adtak át a politikusnak, amelynek szalagján a következő szívhez szóló üzenet díszelgett: "Te a nemzet nagysága előtt hajoltál meg - Mi előtted borulunk le, lángoló szavú Kossuth Lajos." E pillanat nemcsak a női elkötelezettséget, hanem a nemzeti összefogást is szimbolizálta.

A szabadságharc bukása után, 1850 márciusában váratlanul elbúcsúzott a közönségtől - nemcsak azért, mert férjhez akart menni, hanem azért is, mert honvéd százados bátyját halálra ítélték, és a kegyelem elnyerése érdekében tanúságot kellett adjon lojalitásáról.

Először Bécs varázslatos utcáit fedezte fel, majd Varsó pezsgő életébe merült, és csak 1851 őszén tért haza, tele új élményekkel. A következő évben feleségül ment Lonovics Józsefhez, aki később, 1879-ben Csanád megye főispánjaként vált ismertté. Az ifjú pár Bécs csillogó világába költözött, ahol új lehetőségek vártak rájuk. 1854-ben azonban hazalátogatott Budapestre, hogy tanúja lehessen a "svéd csalogányként" emlegetett Lind Jenny lenyűgöző fellépésének. Nem sokkal később pedig már a magyar közönség tapsolt neki Császár György Kunok című operájában, újra megélve a siker örömét.

A Nemzeti Színházhoz 1862-ig fűzte a sorsa, ekkor érte el pályafutása csúcsát. Különleges, páratlanul szép hangzásával világszerte elismert koloratúr szopránná vált. Hazai fellépései mellett külföldi meghívások sorát kapta, még a neves londoni Covent Garden is szeretett volna szerződtetni őt, de ő hű maradt hazájához, és itthon folytatta művészi pályafutását.

Az 1850-60-as évek társadalmi és politikai életében meghatározó szerepet játszott, híres szalonjában számos jelentős személyiség megfordult, mint például Eötvös József, Irinyi József, Szigligeti Ede, Laborfalvi Róza, Jókai Mór, Liszt Ferenc és Erkel Ferenc. E találkozók nemcsak a művészeti és politikai diskurzusok színteréül szolgáltak, hanem a korszak kulturális pezsgésének is fontos középpontjai voltak.

Harmincadik születésnapján barátai egy különleges ajándékkal lepték meg: zöld bársonykötésű, ezüst díszítésű emlékalbumot kaptak tőle, amely az első ilyen jellegű ajándék volt egy magyar színésznő számára. Érdekesség, hogy Dérynének csak emlékfüzetei voltak, míg Blaha Lujza büszkén mutathatta be hasonló albumát, így ez az ajándék különösen értékes és egyedi volt.

A jeles évfordulón egy különleges jótékonysági koncertet rendezett a vakok javára, ahol a rendezvényről beszámoló Hölgyfutár a korábban már "magyar csalogányként" emlegetett énekesnőt a "nemzet csalogányának" titulálta. Ezzel a kifejezéssel később Blaha Lujzát is megajándékozták, méltatva művészi teljesítményét.

Erkel Bánk bán című operájának 1861. március 9-i ősbemutatóján ő énekelte Melindát, s egy évvel később ezzel a szereppel búcsúzott a színháztól. Az eseményen Reményi Ede hegedűművész mondott beszédet, Erkeltől nemzetiszínű szalaggal díszített babérkoszorút kapott.

Hollósy Kornélia vidéki fellépéseit követően családjával a Csanád megyei Dombegyházra költözött, ahol a helyi gyerekeknek színjátszó csoportot szervezett, s népdalokat tanított. Utoljára 1865-ben, a Pest-budai Hangász Egylet alapításának negyedszázados jubileumán, Liszt Ferenc Szent Erzsébet című oratóriumának ősbemutatóján lépett fel nyilvánosan.

A jótékonyságáról híres énekesnő színpadi öltözékeit a rászoruló színésznőknek ajándékozta, míg jelmezeit – apró átalakításokat követően – templomoknak ajánlotta fel. Különböző költők, köztük Arany János is, ihletet merítettek tőle, és verset írtak a tevékenységéről.

1889 őszén, amikor az Európát sújtó influenzajárvány elérte Magyarországot, először a férje és unokája estek áldozatul a betegségnek, majd ő maga is megbetegedett. 1890. február 10-én hunyt el Dombegyházon. Makón, ahol az ő nevét viselte az 1903-ban felépült, de 1941-ben lebontott színház, mellszobra áll. Ezen kívül színházbérletet és utcát, valamint Dombegyházon egy óvodát is az ő emlékére neveztek el.