Magyarországon végrehajtott hatótávteszt a Honda elektromos járművével

A Honda e:Ny1 szerintem továbbra is remek elektromos autó. De kiváncsiak voltunk, hogy mit megy el egy feltöltéssel, ha már nem ideálisak a feltételek.

Fél éve osztjuk meg mindennapjainkat a Honda e:Ny1-gyel, és a kapcsolatunk eddig igencsak harmonikusra sikeredett. Nincsenek drámai hibái, de a különleges erényei is elmaradnak. Az elektromos autók tengerében inkább olyan, mint az a lány, akibe csendesen beleszeretsz: fokozatosan válik természetessé a jelenléte, és észre sem veszed, mennyire jól telik az idő vele. Az igazi ürességet csak akkor érzed, amikor már nem találkozol vele. A Honda villanyautója bőséges helyet kínál az utastérben, a futómű pedig kifejezetten kényelmes, míg a vezetési élmény is kellemesen dinamikus. Külső-belső megjelenése teljesen megfelel a 2020-as évek SUV-koncepciójának, modern és letisztult, egy igazi naprakész Honda, ami szépen beilleszkedik a mai autós világba.

Tudjuk, hogy egy elektromos autó napi használatánál a teljes hatótáv nem feltétlenül tükrözi az autó valódi teljesítményét, de mindannyiunkat foglalkoztat, hogy mennyit képes megtenni egy feltöltéssel. Emlékszel arra az érzésre, amikor gyerekként az ablakon kilesve próbáltad megfejteni, mennyi van még hátra az úton? Most viszont a kérdés már az: mennyit bír el egy töltéssel?

Először is, nézzük a számokat: az akkumulátor kapacitása bruttó 68,8 kWh, nettó 61,9 kWh. Ez a hatótáv 240 és 500 km között mozoghat, attól függően, hogy milyen körülmények között használjuk az autót. Az ideális esetben, amikor kellemes időjárás van, és városi vagy alacsony sebességű országúti útvonalakon közlekedünk, a fogyasztás akár 12 kWh-ra is csökkenhet. Viszont ha a jelenlegi, hideg időjárásra gondolunk, és folyamatosan fűteni kell, a helyzet drasztikusan megváltozik. Hőszivattyú hiányában a villany Honda fogyasztása simán elérheti a 25 kWh-t, függetlenül attól, hogy mennyire vagyunk ügyesek a vezetésben.

Nagyjából azzal kalkuláltunk, hogy vegyes használatban, amiben van autópálya, országút és város is, 350 km körül tud futni a Honda, ami 17,7 kWh-s fogyasztással jön ki. Hozzáteszem, hogy a mostani hidegnél pár fokkal még melegebb volt, amikor a tesztet futottuk. Ehhez lőttük be a tesztkört, ami Budaörsről, a Decathlon töltőjétől indult, majd a 6-os és az 53-as úton vezetett Szegedre, a Kiskőrössy halászcsárdához, mert állítólag ott a legjobb a halászlé. Aztán vissza Újhartyánba, haza. Ez nagyjából egy 350 kilométeres karika.

A 6-os főúton átlagjózsiként autóztam, a sebességhatárokra figyelve, időnként biztonságosan kivitelezhető előzéseket beiktatva. De már itt látszott, hogy a nyáron lazán megfutható 400 km-es távtól jó messze van az ősz végi időjárásban a hatótáv. Ki is írja a központi rendszer, hogy a fűtés kikapcsolásával 50 kilométeres hatótávnövekedést érhetek el. Sajnos a Hondában nincs hőszivattyú, ami komoly para. Ezzel hideg időben a fogyasztás durván megnő, mert nem csak arra kell az energia, hogy az utasteret fűtse fel a rendszer, hanem az akkumulátor optimális hőfokához is.

De mindegy is, mert az 53-as úton már azon elmélkedtem, hogy lehet ilyen retek minőségű utakat alkotni. Mintha fél négyzetméteres kockákból rakták volna össze az aszfaltot, gondosan ügyelve arra, hogy még véletlenül se legyenek egy szintben.

Itt tuti nem alszol bele az unalmas forgalomba. És sajnos a Honda egy gyengesége is felsejlik, a futómű ezeket az úthibákat mér képtelen kisimítani. Nyáron az út felénél egyébként biztosan beiktatnék egy pihenőt Soltra, ahol a legjobb a fagyi, de most irány tovább a legjobb halászlé ígérete felé.

Végül, közel három órás autózás után, 42 százalékos töltöttséggel érkezem meg Szegedre. A halászlevet elvitelre kérem, vegyesen ikrával és haltejjel, míg helyben a haltöpörtyűt szeretném megkóstolni, hiszen egy ismerősöm szerint ez kihagyhatatlan finomság. Ezen a ponton azonban vitába szállnék vele, mert számomra a haltöpörtyű nem igazán étel. De legalább a halászlé, mint a nap végi jutalom, velem tart a maradék 140 kilométeren.

Úgy terveztem, hogy Újhartyánig akár autópályán is megtehetem az utat, ezért teljes magabiztossággal hajtottam fel az M5-ösre. A fedélzeti számítógép 139 kilométerre becsülte a hátralévő távot, ami szoros határon, de úgy tűnt, hogy elegendő lesz a 133 kilométeres célhoz.

Aztán az autópályán hirtelen szembesültem a valósággal. A fogyasztás váratlanul megugrott, míg a hatótáv szinte rohamosan csökkent. Hiába próbáltam mérsékelni a sebességemet, először 120-ra, majd 100-ra, az elszabadult energiafogyasztás ellen már semmilyen trükk nem segített. 71 kilométerre a céltól csupán 66 kilométernyi energia maradt az akkumulátorban, és ekkor már kezdtem izzadni az aggodalomtól, miközben alternatív útvonalakat kerestem. Végül Kecskemétnél letértem a pályáról, és az 5-ös úton folytattam az utamat. Ott már megjelent a remény fénye, hogy a lassú országúti tempóval talán sikerül kicentizni a hazautat.

Ha nem lett volna megbízható töltő a közelemben, idegen helyen valószínűleg nem kockáztattam volna az idegrendszeremmel egy hazárdjátékot. Mindig érdemes úgy megtervezni a dolgokat, hogy a körülményekhez képest legalább 40-50 kilométeres tartalékkal dolgozzunk, hiszen nincs értelme az utolsó méterekre spórolni az energiát. Ráadásul a felesleges lassúsággal sem segítjük a közlekedés biztonságát.

A teszt végeredménye: 339,1 kilométeres hatótáv és 17,2 kWh-s fogyasztás. És a halászlé is finom volt. Bár én a paksit még mindig jobban kedvelem.