Kevés brit együttes büszkélkedhet azzal, hogy túllépett a szigetország ikonikus zenekarain, de az Oasisnek ez a bravúr sikerült.
Egy több tízezer emberes karaoke, ahol a zenekar a kísérő együttes: körülbelül így írható le a közösségi médiát július eleje óta elárasztó koncertfelvételek alapján az Oasis visszatérő turnéja. A koncerten ugyanis a rajongó tömeg szinte elejétől a végéig úgy üvölti a brit zenekar dalait, mintha nem is történt volna meg az a röpke 15 év, amely alatt az együttes az úgymond "végleges feloszlását" követő időszakot töltötte. Az viszont, hogy a 2024-es év egyik legnagyobb visszhangot keltő zenei híre volt, hogy visszatér az Oasis, vagy hogy több mint harminc évvel később is képesek szinte mindenhol telt házat csinálni, csak a kisebbik bizonyítékai annak, mekkora hatású zenekarról van szó.
A 1991-es év, amikor az együttes megalakult, egy olyan időszakot jelölt a brit könnyűzenében, amely eddig ismeretlen volt számukra. A kilencvenes évek elején az amerikai grunge olyan szinten dominált, hogy a Nirvana, a Soundgarden, a Pearl Jam és az Alice in Chains zenekarok mellett más előadók alig tudtak érvényesülni a rock színterén. Ez különösen szokatlan volt egy olyan országnak, mint Nagy-Britannia, amely a hatvanas évektől kezdve szinte kizárólagos uralkodóként ontotta magából a kiváló zenészeket - elég csak megemlíteni a The Beatles, Pink Floyd, Led Zeppelin, The Rolling Stones, Black Sabbath, The Who vagy a Queen nevét. A grunge viszont úgy tűnt, hogy háttérbe szorította a brit előadókat; a Skunk Anansie vagy a Bush sikere mellett nehezen tudtak érvényesülni. Ennek ellenére a brit zenei színtér válaszként újjáéledt, és egy egészen különleges műfajt teremtett, amely a helyi identitást és a zenei sokszínűséget egyaránt megjelenítette:
Ez lett a britpop, amely a hatvanas és hetvenes évek gitáros popzenei stílusait emelte új magaslatokba, miközben minden egyes akkord és dobszóló a brit identitás és kultúra hiteles kifejeződéseként szolgált.
Azahriah hajlandó lenne megbékélni a fideszes politikai erőkkel, azonban nem tudta megállni, hogy ne bírálja a Magyar Pétert és Volodimir Zelenszkijt célzó, aljas tojásos plakátokkal fémjelzett kampányt.
Az Oasis a brit zenei színtér egyik legmeghatározóbb zenekara volt, amelynek népszerűsége nagyrészt a manchesteri Gallagher fivérek, Liam és Noel dacosan őszinte dalszövegeinek volt köszönhető. Az angol munkásosztály életérzését hitelesen megjelenítő szövegek olyan erőteljes rezonanciát teremtettek, hogy sokan magukénak érezték őket. A fivérek saját tapasztalataikból merítve alkották meg dalait, amelyekben a nyers érzelem és a himnikus dallamok tökéletes harmóniában találkoztak, legyen szó akár a szerelemről, akár a reménytelenségről. Ezt a jellegzetes művészi megközelítést tükrözik olyan ikonikus számok, mint a Wonderwall, a Don't Look Back in Anger, a Champagne Supernova, a Cigarettes & Alcohol és a Live Forever. Ezek közül legalább kettőt még az is ismer, aki nem kötődik a britpop világához, hiszen ezek a dalok a zenei kultúra szerves részévé váltak.
A Gallagher testvérek neve szinte mindenki számára ismerősen cseng, hiszen bár hatalmas népszerűségnek örvendtek, sosem öltötték magukra a klasszikus sztárallűröket. Rajongóik úgy érezhették, mintha a srácok a szomszédságukban élnének, és bármelyik pillanatban megjelenhetnének a sarkon, akár egy angol kisvárosban. Ezt a közvetlenséget tovább fokozta a Manchester City iránti szenvedélyük és John Lennon iránti tiszteletük. Bár a testvérek állandó összetűzései néhány turnét és koncertet megnehezítettek, a fanatikusok számára ez a feszültség már szerves részét képezte a zenekar varázsának, akárcsak az énekes ikonikus, laza - valóban brit - esőkabátja, amely elmaradhatatlan része volt minden fellépésnek.
Első albumuk, a Definitely Maybe 1994-es megjelenése igazi forradalmat hozott az Egyesült Királyság zenei életében, míg második korongjuk, a (What's the Story) Morning Glory? végleg megnyitotta a kapukat a nemzetközi siker előtt. A 2016-ban debütált Oasis: Supersonic című dokumentumfilmben Liam Gallagher frappánsan fogalmazta meg a zenekar lényegét: az Oasis olyan volt, mint egy Ferrari – lenyűgöző, izgalmas, de néha nehezen kontrollálható. 2009-ben azonban a testvérek közötti feszültségek miatt úgy tűnt, hogy az együttes végleg a múlté. Bár Noel azóta négy albumot adott ki a High Flying Birds néven, míg Liam a 2017-es As You Were című szólólemezével próbálta megkeresni a saját hangját, most úgy tűnik, mintha minden civakodás feledésbe merült volna. Az Oasis most ismét a színpadra lép a londoni Wembley Stadionban, és a közeljövőben Skócia és Írország után Észak-Amerika felé veszik az irányt. Mindenki izgatottan várja, hogy a legendás zenekar újra összeálljon, mintha sosem szakadtak volna el egymástól.
