Kádár inkább a saját vonatát választotta, mintsem egy golyóálló Mercedesben utazott volna. | 24.hu

Kádár János rendkívüli figyelmet fordított arra, hogy elkerülje a fényűzéshez való kapcsolódást, miközben szinte minden lehetőséget megragadott, hogy élvezze az elit számára fenntartott luxust. Cikkünk folytatásában részletesen bemutatjuk a kommunista vezetők életvitelére jellemző négy k-t, valamint bepillantást nyerünk Kádár könyvtárának titkaiba, a vadászatok hangulatába, és felfedjük, hogy valószínűleg nem egyszer merengett Trianon fájdalmán.

Kádár János számára a szovjet hadsereg és az 1944-ig Moszkvában bujkáló kommunista vezetők érkezésével véget ért a nélkülözés és életveszély, üldözött, illegális kommunistából egy olyan párt vezetőségébe került, amely rohamléptekkel haladt az egyeduralom megszerzése felé. A magas rangú pártfunkcionáriusokhoz hasonlóan ő is tágas, 170 négyzetméteres villába költözött Rózsadombon, belügyminiszteri posztjánál fogva testőr vigyázta, házvezetőnő intézte a háztartás ügyeit és szolgálati autón közlekedett. Amikor pedig megirigyelte Péter Gábor úszómedencéjét, ő is építtetett magának egyet a kertbe. Fűthetőt.

Az 1950-es évek elején Rákosi "jóságának" köszönhetően börtönbe került, és ezzel mindenét elveszítette, beleértve feleségét is, aki a Cserje utcai házból kényszerült elköltözni. A forradalom leverését követően, amikor már a párt és az állam legfőbb vezetőjeként tért vissza, minden elveszett dolgot visszaszerzett: nem csupán a régi villáját kapta vissza, hanem a Belügyminisztérium épületét is, amelyet vélhetően azért alakíttatott át pártházzá, hogy szimbolikusan újra birtokba vegye régi irodáját és életét.

Ekkor azonban a "kultusz nélküli Kádár-kultusz" jegyében megváltoztatta imidzsét, a nép egyszerű fiának mutatta magát, egynek akart látszani közülünk, a szakadatlan az emberekért dolgozó puritán vezető képét festette magáról. Betemettette a medencét - felesége utóbb azt mondta, hogy azt még az előző tulajdonos építette -, tyúkokat tartott a kertben, kényesen ügyelt rá, nehogy nevét a luxussal köthessék össze. Kedvenc étele nem a krumplileves volt, hanem a káposztás cvekedli, ezt azonban a Gundel pincérei szolgálták fel a ház specialitásai mellett.

A Kádár János életét feltáró sorozatunk legutóbbi epizódjában a politikai vezető magánéletének izgalmas aspektusait vizsgáltuk. A következő részben is ezen a vonalon haladunk, hiszen a téma rendkívül gazdag és sokrétű, így a teljesség igénye nélkül igyekszünk körüljárni a kérdéseket. Ezúttal arra fókuszálunk, hogy milyen hatással volt Kádár János életére és karrierjére a családi háttér, a baráti kapcsolatok, valamint a személyes élmények, amelyek formálták politikai döntéseit és a közéleti szerepét. Tartsanak velünk, hogy felfedezzük Kádár János sokszínű életének újabb rétegeit!

a Kádár-Merciről, nyaralásairól, a négy k-ról és természetesen vadászatokról.

Folytatjuk párbeszédünket Dr. Majtényi Györggyel, aki nemcsak az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem történészprofesszora, hanem a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa is. A beszélgetés során gyakran hivatkozunk két jelentős művére, amelyek mélyreható betekintést nyújtanak a korszakba: a "Vezércsel. Kádár János mindennapjai" és a "K-vonal. Kiváltságok, elit és luxus a szocializmusban" című könyvekre.

Egy pillanatra visszatekintve korábbi írásunk végére, érdemes megjegyezni, hogy a krumplileves valójában egyfajta mítoszként él a köztudatban. A protokolláris eseményeken és vadászatokon a Gundel étterem remekei díszelegtek az étlapon, mégis Kádár nem mondott le a szívéhez közel álló káposztás tészta élvezetéről.

A vadászatok során a fácánleves és az őzgerinc mellett káposztás cvekedli is terítékre került. Kádár különleges kedvvel ízlelgette ezeket az ételeket, így a vendégeknek is illendő volt jó étvággyal falatozni belőlük.

- jegyzi meg a 24.hu-nak Majtényi György.

Alkoholt mindig mértékkel fogyasztott, kedvenc itala pedig az ősi magyar szőlőfajtából, a kéknyelűből készült bor volt. A rózsadombi villa zárt ajtói mögött, a tujákkal körülvett kert rejtekében zajló eseményekről nem sokat tudunk. Igazi érdekesség azonban az a fotó, ami az Óbudai TSZ vezetőinek látogatása alkalmával készült: a házvezetőnő skót whiskyt tálalt fel pálinkáspohárban. Bár a drága italok előtt tisztelegtek, a megfelelő módját már nem tudták megvalósítani.

Ahogy sorozatunk korábbi részében említettük, Kádár János hatalmi évei alatt minden lépése alaposan megfontolt volt; magánéleti és társasági viselkedését tudatosan alakította. Érdemes ezt úgy is értelmezni, hogy a természeténél fogva visszahúzódó és zárkózott ember távolságtartó módon viselkedett, kivéve az illegalitásból ismert személyeket, akikkel másként bánt. Bár látszólag nem mutatott hatalmi manírokat, mindig udvariasan közelítette meg a körülötte lévőket, legyenek azok magas rangú politikai vezetők vagy éppen egy felszolgáló. Mindenkinek előre köszönt és elvtársnak, illetve elvtársnőnek szólította őket, ezzel is hangsúlyozva a közösségi szellem fontosságát.

Ez a korszak igazi újdonságnak számított a Rákosi-éra időszakához viszonyítva, ahol a csendőrpertu uralkodott. Az úgynevezett négyes fogat tagjai baráti tegeződésben beszéltek egymással, sőt, másokkal is, míg az elvtársaknak a tisztelet jeleként magázniuk kellett őket.

Kádár János legmagasabb végzettsége az írógépműszerész volt, de a mozgalomban való aktív részvétele révén hamarosan önképzőkörök tagjává vált. Szenvedélyesen olvasott, és a széleskörű ismeretei messze meghaladták iskolai tanulmányait. A Cserje utcai villájában egy 4200 kötetes könyvtárat alakított ki, melyben számos érdekes kiadványt őrzött. A visszaemlékezések alapján jól tudható, hogy milyen könyveket forgatott előszeretettel. Aczél György megjegyezte, hogy Kádár "visszatérő könyve Hašek Švejkje volt", míg felesége azt mesélte, hogy férje mindig ezt a művet olvasta, amikor rossz kedve volt.

Viszonylag sok szépirodalmat bújt - az ideológiai eszmefuttatások, Marx és Engels művei kevésbé foglalkoztatták -, de szerette a krimit és a ponyvát, Rejtő Jenő könyveit, illetve a vadásztörténeteket, elsősorban gróf Széchenyi Zsigmond írásait. Gyűjtötte az ógörög irodalmat, miközben könyvtára lexikonokat, szótárakat és irodalomtörténeti műveket is tartalmazott.

Sőt, úgy tűnik, hogy más magyar kommunista vezetőkhöz hasonlóan olykor-olykor talán még Trianon miatt is búsongott, egy kis kártyára kimásolva ugyanis megőrződött a hagyatékában Tábori Piroska egy verse, az Üzenet Erdélyből néhány sora

Majtényi György szavaival élve, a következőképpen formálhatnánk meg a szöveget egyedibbé: "Halljátok a Tisza túlsó partján, / mit susog a szél a Hargita ormán? / Milyen dallamot zengenek a Csíki-hegyek? / Az üzenet a gyergyói havasokból száll, / élnek még a régi farkasok, nem tűntek el nyom nélkül." Ezzel a változtatással megőriztük az eredeti szöveg üzenetét, de új kifejezések és ritmus segítségével egyedi hangzást kölcsönöztünk neki.

Csak magyarul olvasott és értett oroszul, de nem beszélt ezen a nyelven. Hivatalos találkozóin mindig oroszul üdvözölte a szovjet elvtársakat, majd a későbbiekben tolmács segítségével folytatta a beszélgetéseket.

Az autó Magyarországon hosszú ideig a felső tízezer kiváltságának számított. Bár a kommunista hatalom folyamatosan ígérgette, hogy a járművek elérhetővé válnak a tömegek számára, 1945 után a gépkocsik továbbra is csupán egy szűk vezetői elit kiváltságát képezték. A pártvezetők számára a személyre szabott autóhasználat életmódjuk szerves részévé vált, míg a magánszemélyek számára a gépkocsihoz jutás szinte lehetetlenné vált. A forradalom leverése után a hatalom úgy döntött, hogy a lakosság felé tett gesztusként megindítja az autók kereskedelmi forgalmát. Az 1960-as években pedig egyre több jármű kezdte el elárasztani az utakat, ezzel új korszakot nyitva a közlekedésben.

Ami a Kádár házaspárt illeti, kétszer volt saját tulajdonú autójuk, nagyon rövid ideig. Először Tamáska Mária kapott ajándékba egy Volgát Hruscsov feleségétől, Nyina Petrovnától, az asszony úgy emlékezett vissza 1989-ben, hogy rögvest el is adták az államnak 30 ezer forintért. Nem tartották meg Brezsnyev 1979-es ajándékát sem, a Niva vadászterepjárót.

Kádár nem volt éppen autórajongó, de ha muszáj volt utaznia, egy golyóállóra átalakított Mercedes 280-asba ült be. Az S osztályú Mercedesek annyira népszerűvé váltak a magyar pártvezetés körében, hogy a népnyelv humorosan Kádár-Merciként emlegette ezt a kategóriát.

A történész szavaival élve, a múlt eseményei nem csupán száraz adatok és időpontok halmaza, hanem élő narratívák, amelyek formálják a jelenünket és befolyásolják a jövőnket. A történelem kutatása nem csupán a múlt megértéséről szól, hanem arról is, hogy miként értelmezzük az emberi tapasztalatokat, kulturális identitásokat és társadalmi dinamikákat. Minden forrás egy újabb kulcs a múlt kapujához, amely lehetőséget ad arra, hogy felfedezzük a különböző nézőpontokat és történeteket, melyek szőtték a civilizáció szövetét. A történész feladata tehát nem csupán a tények összegyűjtése, hanem a múlt narratívájának újraértelmezése és a tanulságok levonása a jelen kihívásaihoz. Hozzáteszi: az első titkár inkább a vonatot preferálta olyannyira, hogy a kormány számára készült szerelvényt - benne kártyaszobával Kádár külön kérésére - gyakorlatilag lefoglalta saját használatára.

Ha már a köznyelvről van szó, a Kádár-korban népszerűvé vált kifejezés szerint a pártvezetők fényűzését négy k-val lehetett összefoglalni: kocsi, kégli, kútvölgyi (mint egy elit kórház), és kerepesi (a kiváltságosok parcellái a Kerepesi úti temetőben). Egyes változatokban a k egyik jelentése Kékestető volt, utalva a párt üdülőhelyére, de említhették a kutyákat is, mint a vezetők körében népszerű hobbit, sőt, egyesek a kurvákat is beleértették.

Kádár János, a politikai elit privilégiumait kihasználva, az általa képviselt új imidzs keretein belül próbálta megmutatni magát, de a külső megjelenését és a pártvezetéshez való viszonyát erőteljesen korlátozták a körülmények. Majtényi György rámutat arra, hogy "a források tanúsága szerint Kádár élete meglehetősen szürkének tűnik; a hatalom birtoklása és megőrzése érdekében folyamatosan önkorlátozásra kényszerült". Ennek ellenére bátran állítható, hogy a puritán ember mítosza valójában egy tudatosan felépített kultusz terméke volt.

Kádár János nem volt az a tipikus, hajnaltól késő estig dolgozó vezető. Mindennapjai során ügyelt arra, hogy időt szakítson a pihenésre, és a hosszabb szabadságokat sem nevezte meg luxusnak. Az asztali naptáraiban található bejegyzések éles ellentétben állnak azzal a képpel, amely őt mint fáradhatatlan, a nép jólétére folyamatosan ügyelő politikai vezetőt ábrázolja.

Rengeteget utazott, előfordult, hogy egy évben akár két és fél hónapot is eltöltött pihenéssel.

A történész szavaival élve, a múlt eseményei nem csupán száraz adatok és időpontok halmaza, hanem élő narratívák, amelyek formálják a jelenünket és befolyásolják a jövőnket. A történelem kutatása nem csupán a múlt megértéséről szól, hanem arról is, hogy miként értelmezzük az emberi tapasztalatokat, kulturális identitásokat és társadalmi dinamikákat. Minden forrás egy újabb kulcs a múlt kapujához, amely lehetőséget ad arra, hogy felfedezzük a különböző nézőpontokat és történeteket, melyek szőtték a civilizáció szövetét. A történész feladata tehát nem csupán a tények összegyűjtése, hanem a múlt narratívájának újraértelmezése és a tanulságok levonása a jelen kihívásaihoz.

A szovjet főtitkárok gyakori vendége volt a Krím-félsziget varázslatos tájain, valamint más pártüdülőkben, továbbá a Brijuni-szigeten is, ahol Josip Broz Tito fényűző magánrezidenciája állt. Magyarországon a Balaton partján, Balatonaligán töltötte a legtöbb idejét, a modernista 4-es villában, amely a pihenés és a feltöltődés színhelyévé vált. Emellett Dobogókőn is gyakran kereste a nyugalmat, valamint több vadászházban is eltöltött hosszú időszakokat. A Mária nap megünneplése szinte rituális jelentőséggel bírt a Telki vadászházban, ahol minden évben különös figyelemmel és szeretettel várták az eseményt.

Aliga megér néhány mondatnyi kitérőt. Az apró, Balaton-parti települést 1944-ben mindössze 130 fő lakta, 1953-ra aztán eltűnt a helységnévtárból, lakóit kitelepítették. A településből üdülőkomplexum vált a pártelit számára, a jobb állapotú házakat felújították, a többit elbontották, helyükön nyaralók nőttek ki a földből. A területet két részre osztották, Aliga II-n modernvillákat építettek elegáns kiszolgálólétesítményekkel, itt állt a Kádár házaspár által használt 4-es villa is, míg Aliga I-en kőépületek mellett kevésbé előkelő fa bungalók is várták az apparátus tagjait.

Mindez újfent alátámasztja cikkünk egyik központi megállapítását: Kádár János nem törekedett a fényűzésre, a közönség előtt kifejezetten szerény igényű személyiségként tűnt fel. Ugyanakkor nem habozott élni azzal a luxussal, ami a kor átlagembere számára elérhetetlen volt, hiszen pozíciója révén ez szinte természetesnek számított számára.

A végére hagytuk az első titkár kedvenc időtöltésének - természetesen a sakk mellett -, sőt szenvedélyének számító vadászatot. Olyannyira, hogy Egyetértés néven 1963-ban vadásztársaságot alapított, ahol hosszú időn keresztül ő maga döntött a tagfelvételről, a kezdetben 18, majd 60 főre növekedett szervezet egyértelműen a párt- és állami felsővezetők vadásztársasága volt. Kádár rendet vágott a vadászat területén is, vagyis ki és hol lőheti a vadat, az Egyetértés a legjobb, korábban kormányzói, királyi területeket sajátította ki. Az elittársaságot közösségépítésre is használta, illetve arra, hogy informálisan az általa kívánt mederbe terelgesse az egyes vezetőket.

Kádár vadásztársasága számos aspektusból a Horthy-korszak örökségét idézte meg. Az ország különböző pontjain számos új vadászház létesült, amely hozzájárult a vadászat kultúrájának felemelkedéséhez. A pártvezetők vadászati tevékenysége egyre inkább szervezetté és professzionálissá vált, ami párhuzamba állítható a Horthy-korabeli elit hagyományainak követésével is. A múlt értékeinek átörökítése és a modern igények összehangolása új dimenziókat nyitott meg a vadászat világában.

- hívja fel a figyelmet Majtényi György.

A vadászatok során Kádár János figyelme mindig kulcsszerepet játszott. Amikor ő leengedte a puskáját, az egész társaság azonnal követte a példáját. Ha fácánkakas helyett csak tyúk került célkeresztbe, senki sem mert mást lőni. Az italozás közben, ha Kádár felállt és visszavonult, az egyértelmű jelzés volt a mulatság végére. Idős korára, az 1980-as években, amikor már nem járt vadászatra, a társasági élet belépési szabályait is megváltoztatta – ha ő már nem építette tovább a klientúráját, akkor másnak sem volt szabad ezt tennie.

Az első titkár a vadászatokon inkább visszahúzódónak tűnt, ám legnagyobb "sikere" egy impozáns dám bika volt, amelyet 1972-ben, a 60. születésnapján lőtt le. Ez a világbajnok trófea egészen 1992-ig verhetetlen maradt. Érdekes, hogy a dám vad sok országban nem számít trófeásnak, és a hazai vadászok sokáig vonakodtak attól, hogy másfajta nagyobb vadat célozzanak meg.

Sorozatunkat következő részében egy kínos, és egyben szomorú eseményre koncentrálunk: Kádár János nagybetegen elmondott, összefüggéstelen és nehezen értelmezhető utolsó beszédét elemezzük.