Izraeli civil szervezetek: Izrael népirtást folytat Gázában.

A B'Tselem izraeli emberi jogi szervezet hétfőn közzétett jelentésében súlyos vádakat fogalmazott meg, miszerint Izrael népirtást valósít meg a palesztinok ellen a Gázai övezetben. Ezt a hírt a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár is beszámolta.
Mint írják, azután jutott erre az "egyértelmű konklúzióra", hogy megvizsgálta Izrael intézkedéseit és annak "szörnyű következményeit", és a vezető izraeli politikusok, valamint katonai vezetők által tett nyilatkozatokat a hadművelet céljairól.
A szintén izraeli jogvédő szervezet, a Physicians for Human Rights Israel jelezte, hogy szintén népirtásnak tartja a gázai történéseket.
"A bűncselekmények sorozatának azonnali leállítása elengedhetetlen. A fő felelősség Izraelre hárul, de a nemzetközi közösségnek is aktívan közbe kell lépnie ezen jogsértések megakadályozása érdekében" - fogalmazott Orli Noj, a Becelem igazgatótanácsának elnöke, a hétfői sajtótájékoztatón, amelyet Kelet-Jeruzsálemben tartottak.
Közben az izraeli Haaretz hétfői főcikkében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Gázai övezetben tapasztalható éhínséget Izrael felelőssége okozza, függetlenül attól, hogy az ENSZ-et próbálja-e okolni a helyzetért.