Hihetetlen, de tudományos kutatások szerint az érzékszerveink közül éppen a legaktívabb a halálunk utolsó óráiban. Ez a felfedezés új fényt vet arra, hogyan tapasztaljuk meg a végső pillanatokat.

Az emberi életben egy valami biztos: aki megszületik, az egyszer meg is hal. A halál gondolata, témája egyidős az emberiséggel és abban a szerencsés korban élhetünk most, hogy folyton megtudunk róla valami újat.

Az élet végén megfigyelhető agyi aktivitások: Különleges jelenségek és mérések Az élet végső szakasza sok kérdést vet fel, különösen az agyi aktivitás szempontjából. Számos kutatás foglalkozik azzal, hogy milyen változások mennek végbe az agyban, amikor közeledik a vég. Az agy működése és az élet végi élmények, mint például az utolsó pillanatok emlékei vagy a tudatosság állapota, izgalmas területek a neurológia és a pszichológia számára. A tudományos vizsgálatok során a fMRI (funkcionális mágneses rezonancia képalkotás) és az EEG (elektroencefalográfia) segítségével mérik az agyi aktivitás mintázatait. Ezek a technológiák lehetővé teszik, hogy a kutatók nyomon követhessék, miként reagál az agy különböző ingerekre, és hogyan változik az aktivitás, amikor az emberek a halál közelébe érkeznek. Érdekes, hogy sok esetben a végső pillanatokban megfigyelhető agyi aktivitás nemcsak csökkenést, hanem hirtelen növekedést is mutathat, amely a tudatosság vagy a visszaemlékezés élményével hozható összefüggésbe. Ez a jelenség felveti a kérdést, hogy vajon mi zajlik ilyenkor a tudat mélyén, és milyen hatással van ez a személyes élményekre, emlékekre. Az élet végén tapasztalható agyi aktivitások kutatása nemcsak a halálhoz való viszonyunkat segíti megérteni, hanem a tudatosság természetét is új megvilágításba helyezi. Ahogy a tudomány folyamatosan fejlődik, úgy egyre többet tudhatunk meg arról, mi történik az agyunkban, amikor az élet végéhez közeledünk.

A Science Reports folyóiratban publikáltak egy új tanulmányt, ami azt vizsgálta, vajon halljuk-e szeretteinket, a szobánkban történteket akkor, amikor életünk legvégéhez érkeztünk. A tanulmány szerzői EEG-t alkalmaztak, miközben az eszméletlen betegek agyának aktivitásának monitorozták életük utolsó óráiban, egy Vancouverben található hospice házban.

Az eredményeket összehasonlították más, olyan hospice-betegek EEG adataival, akik még tudatuknál voltak, illetve egy egészséges, fiatalabb kontrollcsoporttal is. A teszt során mindegyik csoportnak ugyanazt a hangsor-sorozatot játszották le ismétlődő mintázattal. Időnként változtattak rajtuk és hibákat vétettek el, oda nem illő hangjegyek segítségével. Ezek után a kutatók olyan agyi jeleket kerestek, amelyekről ismert, hogy az agy akkor produkálja őket, amikor rendellenes hangokat észlel.

A folyóiratban megjelent tanulmány szerint életünk utolsó óráiban agyunk működése nemhogy elhalványulna, egyenesen erősödik.

A fiatalabb korunkban tapasztalt működéshez hasonlóan kezd el működni, legalábbis egyes területeken. A kutatások során megfigyelt hospice betegek, akik látszólag nem reagáltak a külső ingerekre, hallórendszerük reakciói meglepően hasonlítottak a kontrollcsoportoknál észlelt mintázatokhoz.

Ebből arra következtettek, hogy csupán néhány órával életünk utolsó pillanatai előtt a hallásunk még mindig remekül működik, az egyik legutolsó érzékszervünk, ami végül elveszíti a funkcióját.

Tartsuk fenn a kapcsolatot és folytassuk a beszélgetést velük, ameddig csak lehetséges!

A kutatás összegzéseként a tudósok megállapították, hogy a haldokló emberek agya képes volt észlelni bizonyos hangokat még a halál előtti utolsó pillanatokban is. Azonban egyelőre nem világos, hogy ezek a válaszreakciók mennyire voltak tudatosak, vagy hogy a résztvevők tisztában voltak-e a hallott szavak és hangok jelentésével. A tanulmány szerzője hangsúlyozta, hogy a résztvevők agya egyértelműen reagált a hallott ingerekre, ám azt nem tudhatjuk, hogy emlékeznek-e ezekre az ingerekre, és az sem világos, hogy képesek-e azonosítani a szavakat vagy megérteni a nyelvet ebben az állapotban.

A várható, természetes halál előtti utolsó órákban sok ember gyakran belemerül a reagálatlanság állapotába, amely során látszólag elzárkózik a körülötte zajló eseményektől. A családtagok számára ez azt a benyomást keltheti, hogy felesleges időt tölteni a kapcsolatépítéssel, hiszen a szeretett személy nem reagál. Azonban egyre inkább megerősítést nyer, hogy a haldoklók sokszor mégis érzékelik a tapintást és a hangokat, még ha nem is tudják ezeket kifejezni vagy visszajelezni. Érdemes tehát megfontolni, hogy ezekben az utolsó pillanatokban is érdemes jelen lenni és kommunikálni, hiszen a lélek talán még mindig figyel.

A biztos eredmények értékelését tovább nehezíti, hogy akiknek fájdalmát opioid gyógyszerekkel csillapítják, kevésbé reagálnak külső környezetükre, amikor a haldoklás végső szakaszába lépnek. A kutatók viszont úgy vélik, még ők is megőrizhetnek bizonyos rejtett tudatosságot.