Az emberi sebek gyógyulása háromszor annyi időt vesz igénybe, mint más emlősök bőrsérüléseinek regenerálódása.
Az adaptációs kényszer mellett a csoporton belüli együttműködés szerepe is hozzájárul ahhoz, hogy az emberi bőr regenerációja az állatvilágban páratlanul lassú - állítja egy friss tanulmány, amely a Proceedings of the Royal Society B folyóiratban jelent meg. A kutatók a Homo sapiens sebgyógyulási folyamatait hasonlították össze laboratóriumi rágcsálók és négy főemlős-faj megfigyeléseivel.
A kültakaró sérüléseinek gyógyulási ideje döntő jelentőségű a túlélés szempontjából. A sebek elfertőződésének kockázata mellett lényeges, hogy a sérülések milyen mértékben akadályozzák a táplálékszerzést és a mozgást. Továbbá, a sebgyógyulás folyamata rendkívül energiaigényes: a sérült szövetek regenerálódásához gyakran olyan fehérjék és szénhidrátok szükségesek, amelyek beszerzése nem mindig egyszerű. Mivel ezek az erőforrások nem mindig állnak rendelkezésre bőségesen, a gyors gyógyulás kulcsfontosságú a túlélés szempontjából.
Az IFL Science ismertetője szerint a kutatók közönséges csimpánzok (Pan troglodytes), az Anubisz-páviánok (Papio anubis), a vervet majmok (Chlorocebus pygerythrus) és a fehértorkú cerkófok (Cercopithecus albogularis), illetve a patkányok és egerek átlagos sebgyógyulási mutatóit vetették egybe az emberével. Kiderült, hogy míg 4 centiméteres hegek az embernél napi 0,25 milliméter "sebességgel" gyógyultak, addig az állatoknál az ugyanekkora vágások napi 0,61 milliméterrel. Ráadásul nem volt szignifikáns különbség a négy főemlősfaj, de a patkányok és az egerek között sem.
A francia, japán és kenyai kutatókból álló csapat elemzése szerint a különbségek hátterében az emberi evolúció áll. A Homo sapiens bőre a szőrzet elvesztése és a verejtékmirigyek elterjedése révén jelentősen vastagabbá vált, emellett az immunrendszer szerepe is megerősödött. Ugyanakkor a szövetek regenerációs idejének megnövekedése feltehetően kompenzálódott a Homo erectus fosszíliák alapján rekonstruált csoportos gondoskodással, amely nemcsak a neandervölgyiekre, hanem a modern emberre is jellemző.
