Hankó Balázs bejelentette, hogy a következő négy év során négyezer milliárd forint adókedvezmény fogja támogatni a családokat.


Az elkövetkezendő négy évben négyezer milliárd forintnyi adókedvezmény marad a családoknál - jelentette ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter szombaton Szerencsen.

Hankó Balázs a közmédiának elmondta, elindult a "családbarát adóforradalom", hiszen július 1-jétől szja-mentes a CSED, a GYED és az örökbefogadói díj, illetve ötven százalékkal nőtt a családi adókedvezmény is, melynek hatását a szeptemberi iskolakezdéssel már minden család érezheti.

Kiemelte, hogy október elsejétől a háromgyermekes édesanyák számára is elérhetővé válik az szja-mentesség, míg 2026. január 1-jétől a családi adókedvezmény 50%-os növelése mellett a kétgyermekes édesanyák számára életkorhoz kötött, fokozatosan érvényesíthető szja-mentesség is bevezetésre kerül.

Hankó Balázs arra hívta fel a figyelmet, hogy az otthonteremtés terén elért eredmények figyelemre méltóak. A kormány által bevezetett támogatások, mint a CSOK plusz, a falusi CSOK és a Babaváró, összesen 343 ezer család otthonhoz jutását segítették elő.

"A célunk az, hogy a stabil 3 százalékos lakáshitel lehetőségeit úgy kapcsoljuk össze a meglévő családtámogatási formáinkkal, mint a CSOK plusz vagy a falusi csok. A közeljövőben várható rendeletmódosítások is jelentős hatással lehetnek erre – nyilatkozta a tárcavezető."

Kiemelte, hogy az ingyenes vagy kedvezményes étkeztetés révén több mint 140 milliárd forinttal segítik a gyermekek táplálkozását, így körülbelül 600 ezer diák részesülhet ebben az előnyben az iskolák keretein belül.

Related posts