Fürdőkultúra: A Pannóniai Gyógyvizek és a Budai Ispotályok Története A fürdőkultúra gazdag hagyományai Pannóniában gyökereznek, ahol a rómaiak által épített fürdők nem csupán a testi felfrissülés színhelyei voltak, hanem a társadalmi élet központjai is.
Kiadva: 2025. január 8-án. Szerzők: Kepéné dr. Bihar Mária és dr. Lendvai Kepe Zoltán.
A víz az élet egyik legfontosabb alapköve, amely nélkülözhetetlen a létezéshez. Földünk vízfelületei uralják az óceánokat és tengereket, miközben szerves része a különféle ásványoknak és kőzeteknek. Ezen kívül nélkülözhetetlen a növények és állatok életében, hiszen ők is e nélkül nem tudnának létezni. Érdekes, hogy az emberi test tömegének körülbelül 50-60 százalékát víz alkotja, hangsúlyozva ezzel az élethez való elengedhetetlen kapcsolatát.
Képünkön: Id. Jörg Breu: A hónapok munkái Augsburgban: nyár (részlet - május), 1531-1550 között
Az ember a természet egyik különleges alkotása, aki mély vonzalmat érez a víz iránt. Ezt a csodás elemet nem csupán a hidratálás céljából használja, hanem a tisztálkodás szertartásaként is értelmezi. Noha az ősi idők fürdőzési szokásairól sajnos nem maradtak fellelhető írásos nyomok, az ókor nyomait kutatva egyre nyilvánvalóbb, hogy a fürdőzés nem csupán a higiénia eszköze volt. Gyakran vallási vagy rituális jelentőséggel bírt, és hozzájárult a közösségi élet különféle eseményeinek színesítéséhez.
A víz, mint az élet alapvető forrása, az ókorban különösen nagy értéket képviselt, hiszen a fürdés lehetősége sokáig luxusnak számított. Ennek következtében számos ókori civilizáció, köztük a rómaiak, közfürdők létrehozásával törekedtek az emberek jólétének javítására. A római fürdőkultúra kiemelkedő példája volt az ilyen intézményeknek, amely a Kárpát-medence dunántúli részének Pannonia provinciává való átalakulásakor is megjelent. Eddig legalább 15 római kori fürdő romjait fedezték fel a régészek, köztük olyan helyszíneken, mint Óbuda, Nemesvámos-Balácapuszta, Balatongyörök és Örvényes. A legközelebbi római fürdő a Muravidékhez az Aquae Iasae, vagyis Jászvíz, amely ma is népszerű fürdőközpontként működik Varaždinske Toplice néven. Ezek a fürdők nem csupán a tisztálkodás helyszínei voltak; a mozaikpadlós, falfreskós épületek a társasági élet központjává is váltak. Gyakran éttermeket is csatoltak hozzájuk, lehetővé téve a látogatók számára, hogy étkezés közben beszélgessenek és eszmét cseréljenek. A fürdők innovatív padlófűtési rendszert alkalmaztak, amely lehetővé tette a víz és a levegő melegítését. Mivel a férfiak és a nők nem fürödhettek együtt, ezért külön épületszárnyakat alakítottak ki, így mindenki kényelmesen élvezhette a fürdőzés élményét.
Mostanában sok vita folyik a honfoglaló magyarok vallási képzeteiről, annyi azonban bizonyos, hogy a természet erőit, a vizeket, illetve a forrásokat tisztelték. A budai gyógyforrásokat már az első Árpád-házi királyok korában ismerték. Fejlett középkori magyar fürdőkultúráról árulkodik azon tény is, hogy Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár (uralkodott 913 és 959 között) egy ízben eredeti "bőrmedencés magyar fürdőt" rendelt magának. A 12. században a betegápolással foglalkozó johannita lovagrend fürdőkórházat tartott fenn a Duna partján, ahol a Szentföldről visszatérő megsebesült vagy beteg keresztes lovagokat kezelték. Ispotályuk maradványait a 19. század végén belefoglalták a Szent Lukács fürdőbe. Idővel hasonló fürdőkórházat több helyen is építettek, például a Gellért-hegy lábánál a mai Rudas gyógyfürdő helyén. II. András király lányának, a később szentté avatott Erzsébetnek is volt itt ispotálya, amelyben ő maga is ápolta, fürdette a betegeket. Luxemburgi Zsigmond király idejében a budai fürdők európai hírnévre tettek szert. Amikor a burgundiai hercegi udvar főlovászmestere, Bertrandon de la Broquière 1438-ban Budán tartózkodott, feljegyzéseiben megemlítette, hogy a várfalakon kívül "nagyon szép" és "meleg" fürdőket találhat az ember. Hunyadi Mátyás uralkodásának idején a fürdők tovább virágoztak. Oláh Miklós esztergomi érsek 16. századi leírásából tudjuk, hogy a Gellért-hegy lábánál helyezkedett el a királyi fürdő, amelyet fedett folyosó kötött össze a várral. Ő említést tesz arról is, hogy a Duna partjához közeli források vizét elsősorban a kiütéses és sorvadásos betegségek gyógyítására alkalmazták. A betegek fürdetését természetesen az egészségesektől elkülönítve, külön medencében végezték. Mátyás halálát követően bizonyos szempontból hanyatlásnak indult a magyar fürdőkultúra, és egyelőre nem tudunk arról, hogy új fürdőházakat építettek volna a magyar királyok. Építettek azonban a megszálló törökök a 16-17. században, de ez már egy másik történet.
