Rétvári Bencét arra kérték, hogy távolítsa el a Facebookról annak a rendőrnek a fényképét, aki nem volt elragadtatva attól, hogy a KDNP az ő képét használja saját népszerűsítésére.

Kedden zajlott le Laponyi Zsolt fegyelmi ügyének meghallgatása, ahol az igazságért kiálló rendőr jogi képviselője hangsúlyozta, hogy az őrmester nem büntetést, hanem éppen ellenkezőleg, elismerést érdemelne, mivel bátran védte a rendőrség függetlenségét.
A keddi meghallgatáson nem született határozat Laponyi Zsolt rendőr őrmester fegyelmi ügyében, azonban napvilágra került, hogy ügyvédje hivatalos levelet intézett Rétvári Bencéhez, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárához. A levél tartalmazta a kérését, hogy távolítsa el a Facebookról azt a fotót, amelyen az őrmester és társai láthatók - számolt be róla a Telex.
Mint arról a Népszava is beszámolt, Laponyi nem viselte jól, hogy Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára a beleegyezése nélkül a KDNP-t kezdte reklámozni az arcával. A rendőr még április végén tette közzé bejegyzését a Facebookon, hogy nem rajong azért, hogy a KDNP arca legyen. A kép, amin mások mellett ő is szerepel, még egy rendőrségi toborzókampány idején készült, amit Rétvári Bence úgy tett közzé a saját Facebook-oldalán, hogy odabiggyesztette a fotóra a pártja honlapjának az URL-jét. Az őrmester megkérte az államtitkárt, vegye le a pártja nevét a képről, vagy tegyen ki másik képet, mondjuk rendőrautót, vagy arcuk alapján fel nem ismerhető rendőröket. A Rétvári Bence által közzétett fotót a KDNP Facebook-oldalára is kitették, de onnan később eltávolították.
Laponyi Zsolt a rendőri hivatás etikai kódexének negyedik pontjára hivatkozott, amely hangsúlyozza az emberi méltóság tiszteletben tartását és az emberi, valamint személyiségi jogok védelmét. A kódex szerint a rendőröknek elfogulatlanul kell eljárniuk, függetlenül vallási vagy politikai meggyőződésüktől. Ennek ellenére a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) fegyelmi eljárást indított vele szemben. Tran Dániel, Laponyi ügyvédje, a Telexnek nyilatkozva elmondta, hogy a rendőrség fegyelmi osztálya ragaszkodik ahhoz az állásponthoz, hogy az őrmester megsértette a szolgálati utat, amikor a KDNP logóval ellátott fénykép eltávolítását nem a felettesein keresztül kérte, hanem nyilvánosan tette ezt.
Fegyelmi eljárás indult a rendőr ellen, aki nem nézte jó szemmel, hogy a KDNP szeretné őt saját kampányának arculatába beemelni.
Amennyiben a jövőben elmarasztalnák Laponyi Zsoltot, akkor fellebbezést fognak benyújtani Tran Dániel szerint, aki közölte: Laponyi Zsolt nem elmarasztalást, hanem dicséretet érdemelne, amiért kiállt a rendőrség függetlensége mellett. Az őrmestert a történtek után minden szakmai és nyilvános szereplésről letiltották.
Egy rendőrt zavart, hogy a KDNP vele akarja reklámozni magát, gyorsan kapott is egy kis büntetést