Barabási Albert László megfogalmazása szerint azok, akik aktívan részt vesznek a technológiai fejlődésben, nem tartanak a mesterséges intelligenciától. Számukra világos, hogy ez a technológia még mindig alapvető szinten működik, és hogy korlátai jól ismer

Felejthetetlen élményben volt része a hallgatóságnak, amikor Barabási Albert László, a nemzetközi hírnevű hálózatkutató és tudós, lenyűgöző előadását tartotta "Rejtett mintázatok: A hálózatok vizuális nyelve" címmel. Az Egyetemiek Házának zsúfolt nagytermében, a Kolozsvári Magyar Napok keretében, minden helyet elfoglaltak a kíváncsi résztvevők. A székelyföldi származású, az Egyesült Államokban dolgozó Barabási, aki az "adatművészet" élharcosa, számos izgalmas témát érintett, bemutatva a tudományos ismeretek szépségét és fontosságát. A prezentációt követően a közönség aktívan részt vett a kérdések és válaszok szekcióban, ahol a tudós szívesen osztotta meg gondolatait és tapasztalatait.

Az előadást megelőzően Szenkovics Dezső moderátor röviden összefoglalta a nemzetközileg elismert és közismert meghívott hálózatelméleti tudós, "adatművész" inderdiszciplináris munkásságát. A Sapientia EMTE kolozsvári karának dékánja hangsúlyozta, tudományunkat és társadalmi életünket meghatározzák, illetve irányítják a "bennünk élő" komplex hálózatok. Ezeket a meghívott kutatásai nemcsak megmagyarázzák, hanem "kétdimenziós vizualizációk és háromdimenziós adatszórók segítségével láthatóvá is teszi számunkra". Az irányítása alatt levő BarabásiLab a háromdimenziós vizualizációt művészi szintre emelte. A dataism elnevezésű ('adatizmus', az angol 'data' = adat szóból) új művészeti irányzatáról maga Barabási azt vallja, hogy "olyan művészeti gyakorlat, amely tudomásul veszi és elismeri, hogy az adatok az emberiség számára központi fontossággal bíró eszközök a benne és körülötte zajló világ megértésében". Ezért a tudós-művész szerint a művészetnek sem szabad figyelmen kívül hagynia az adatokat, "ha releváns kíván maradni a társadalmunkat formáló posztvizuális folyamatokban". Előadónk továbbá azt vallja, hogy a "mi a tudomány?", "mi a művészet?" kérdések teljesen értelmetlenek, mindkettő ugyanis "ugyanannak a felfedező útnak a része". Ennek megfelelően Barabási a három nyelvet (a tudomány, a tudomány-népszerűsítés és a vizualitás nyelvét) használja, de mindegyik a minket körülvevő valóság leírását célozza.

Barabási Albert László megelőlegezte, hogy Kolozsvárra visszatérő előadóként most a művészet és a tudomány szerepéről fog értekezni. Bár őt hálózatkutatóként ismerik, valójában eredetileg szobrász szeretett volna lenni, de ennek nem volt realitása a kommunista Romániában, úgyhogy a "könnyű utat választottam, és elmentem atomfizikusnak" fordulattal nevettette meg a hallgatóságot. Még így is megmaradt a kapcsolata a művészettel, hiszen - s ezt kevesen tudják - első hálózatkutatási munkája nem egy szakcikk volt, hanem egy grafika. Miután akkori kutatása során, némileg véletlenül belebotlott a gráfokba (a gráf csúcsokból és élekből alkotott hálózat - szerk. megj.), rájött, ez annyira izgalmas téma, hogy ő ezzel szeretne foglalkozni. S amikor mindössze 26 évesen egyetemi tanárrá vált az Egyesült Államokban, megadatott neki a lehetőség, hogy felvehessen bármilyen kurzust az egyetem ajánlatából. Az így megszerzett művészeti ismereteket igyekezett visszahozni a laboratóriuma munkájába. Szerencséjére épp akkor bontakozott ki a hálózatelmélet, mint tudomány. Olyan vizualizációkat készítettek (elsőnek egy sejtben található fehérjéről), amelyek hűek a tudományos adatokhoz, de "akkor is működnek, ha kivettük a cikkből, és más kontextusban is megmutatjuk, esztétikusan is izgalmasak, van jelenlétük a szöveg nélkül is".

Hogyan jutott el a síkban található reprezentációktól a szobrokig? Barabási Albert Lászlót szinte tizenöt évig zavarta, hogy a hálóknál használt vizualizáció "be van ragadva két dimenzióba a képernyő felületén". Bár az úgynevezett adatszobrok gondolata 2007-ben megfogalmazódott, a tudós csak tíz évvel később tudta matematikailag "leírni" a problémát. Ennek eredménye az az algoritmus (műveletsor) lett, amellyel adatsorokat térben tudunk ábrázolni, ami a rangos tudományos folyóiratban, a Nature-ben is megjelent. Mert mi a kihívás? A kétdimenziós ábrákban nem zavar minket az, hogy a csomópontokat (csúcsokat) összekötő huzalok (élek) metszik egymást. Muszáj nekik, ha bonyolult az ábrázolni kívánt hálózat. Térben viszont, tehát három dimenzióban bármilyen hálót el lehet úgy helyezni, hogy a huzalok nem metszik egymást. Az algoritmus azt mondja meg, ezt hogyan lehet elérni és elrendezni. Mindezt először az ételhálón próbálták ki 2010-ben, amikor azt kutatták, hogy az ételekben található különböző nyersanyagok, hogyan viszonyulnak egymáshoz, mikor lehet őket ízletesen összekombinálni. Az algoritmus lehetővé tette, hogy bármilyen bonyoltultságú hálózatot tudjunk ábrázolni térben, így született meg a most már múzeumban megtekinthető első adatszobor. "Általa meg teljesen átalakult a kapcsolatunk az adatokkal, körbe lehet járni, minden oldalról meg lehet vizsgálni, teljesen más a ránézés ezekre, mint amit két dimenzióban látunk" - húzta alá a tudós.

Kiemelte, hogy a valódi "szobrászati" kihívás nem csupán a csomópontok és élek esztétikai megjelenésében rejlik, hanem abban, hogy miként alakíthatunk ki olyan algoritmusokat, amelyek lehetővé teszik számunkra a kívánt hatás elérését. Az algoritmus módosításával különféle formákat tudunk létrehozni, így a kreativitásunk határait igazán csak az algoritmusok sokszínűségével szabhatjuk meg.

Az adatszobrok előnyei mellett Barabási egy hátrányukra is felhívta a figyelmet: a csomópontok neveit nem tudjuk feltüntetni. De ez az adat visszanyerhető hozzáépített applikációkkal.

A Nature folyóiratban publikált kutatási projekt során egy lenyűgöző felfedezést tettek: amikor a huzalok sűrűsége növekszik, azaz több csomópont közötti kapcsolat jön létre, a hálózat formája átalakul. Ekkor a meggörbült élek egy különleges struktúrát öltenek, amelyet a kutatók „gurkának” kereszteltek. (Személy szerint egy cérnagombolyagra gondoltam, amikor ezt láttam.) Az is kiderült, hogy az emberi agy hasonló jelenséget mutat, nem a fizikai alakja miatt, hanem mert a neuronok sűrű hálózata miatt nem képesek egyenes vonalban elhelyezkedni.

A gurkaformát játszva formálták át, új lehetőségeket keresve különböző anyagokban, mint például márvány vagy felfújt traktorkerekek. Miért ez a kísérletezés? Azért, mert a cél az, hogy megtalálják azt az anyagot, amely a legjobban illeszkedik az adott projekt igényeihez. Van, amit varrásra terveztek, míg másokat márványba vagy fába kell faragni, hogy megvalósuljanak az elképzelések.

A Nature 150 projekt célja a tudományos folyóirat fennállásának másfél évszázados évfordulójának megünneplése volt, amelyet 2018-ban tartottak. Barabási laboratóriuma különleges megbízást kapott: ők tervezhették meg az ünnepi lapszám borítóját. Izgalmas kihívás volt számukra, így örömmel vágtak bele a feladatba. A kutatók alaposan átnézték a Nature-ben az eltelt 150 év alatt megjelent közel 80 ezer cikket, és feltérképezték az azok közötti kapcsolati hálókat. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a cikkek hivatkozásait elemezve találják meg a kölcsönhatásokat, de hamar rá kellett jönniük, hogy a régi publikációk esetében ez a módszer nem működik. Így új megközelítést választottak: azt nézték, hogy a mai szerzők mely cikkekre hivatkoznak egy időben, így feltárva azokat a kapcsolatokat, amelyek egy-egy kutatás között léteznek. E megfigyelések alapján egy lenyűgöző hálózatot alakítottak ki, amely végül egy különleges, ötoldalas, kifordítható címlapot eredményezett a Nature számára. Ez a kreatív munka nemcsak a folyóirat múltját, hanem annak jelenlegi tudományos közösségét is összekapcsolta, egyedi vizuális formában.

Ez a téma egy izgalmas aspektusa a Barabási-laboratórium kutatásainak. A művészek karrierjének alakulását a hálózatok révén vizsgálva, új megvilágításba kerülnek a kortárs művészet világának dinamikái. Barabási Albert László kezébe került egy lenyűgöző adathalmaz, amely félmillió képzőművész összes kiállítását tartalmazza 1980 és 2016 között, 140 országban, 14 ezer galériában és hétezer múzeumban. A kutatás során a művészek kiállítási helyszíneit és időpontjait elemezve feltérképezték azokat az intézményeket, amelyek hozzájárultak a művészek elismertségéhez. Amikor két vagy több galéria vagy múzeum ugyanazt a művészt mutatja be, az jelzi, hogy a kurátorok hasonló elképzelésekkel bírnak a kortárs művészet irányvonaláról. Ez a megközelítés vezetett egy olyan térkép kialakításához, amely a múzeumok és galériák közötti kapcsolatokat ábrázolja. Az eredmények azt mutatták, hogy minél központibb egy intézmény a hálózatban, annál nagyobb a valószínűsége, hogy az adott helyet a művészeti közösség is nagyra értékeli. Ugyanakkor aggasztóan mutatkozik meg, hogy a közép-európai művészek, bár számos kiállítási lehetőséggel rendelkeznek, gyakran korlátozottabbak a nemzetközi hírnévhez vezető utakon. Érdekes, hogy a hálózati elemzések képesek voltak előre jelezni, hogy egy művész első kiállításának helyszíne milyen mértékben befolyásolja a későbbi rangos bemutatkozások esélyeit. Ez a felfedezés új perspektívákat nyit a művészi pályák megértésében és a kortárs művészet globális tájának feltérképezésében.

Bizonyára sok olvasónknak ismerős a mintázott falú helyiségek, szobák látványa. Barabási nagyapja festő-mázoló volt Kézdivásárhelyen, és gyermekként nyaranta segített neki. Azonban - ami kulcsfontosságú - nem volt szabad a festőhengerhez nyúlnia. Ez a tapasztalat hasznosnak bizonyult, amikor arra a kihívásra kellett választ keresnie, hogyan lehet az adatinformációkat sík felületre átvinni úgy, hogy azok a művészeti szakmában is érthetőek és hitelesek legyenek. Miért éppen a két dimenzió? Mert a művészvilágot formáló gyűjtők 95%-a kizárólag vásznat hajlandó vásárolni; ahogy a tudósok fogalmaznak, "csupán azt tudják értelmezni, amit a falukra akaszthatnak".

A 2021-ben indult, nemrégiben véget ért projekt keretében a résztvevők saját kezükbe vették a festőhengerek előállítását, 3D-s nyomtatás segítségével. Fiatal képzőművészekkel közösen kísérleteztek, hogy miként lehet a festőhengeren keresztül hitelesen megjeleníteni az adatokat sík felületeken. Barabási több izgalmas példával illusztrálta a kísérletezést. A Covid-járvány után, 2023-ban a hamis hírekre (fake news) összpontosítottak, és felfedezték, hogy a Twitter, vagyis az X elődje, platformon csupán tizenkét, "fake news apostolnak" nevezett egyén felelős a félrevezető információk 70%-áért. Mindegyik apostol számára saját festőhengert készítettek. A kutatás arra is rávilágított, hogy a hamis hírek fogyasztói az egykori Twitter közönségének csupán egy hangos, 1-5%-os kisebbségét alkották.

Tavaly a cenzúrázott irodalom világát fedezték fel. A kutatás során az Egyesült Államokban leggyakrabban betiltott tíz könyvet gyűjtötték össze, majd monokróm festmények segítségével, melyek "orrvérzésig egymásra halmozva" mutatták be a tiltott szövegek feszültségét. A kerámiában kiégetett könyvek, mint művészeti eszközök, érzékeltették a létező, de mégsem megmutatható tartalmak közötti ellentmondást.

A harmadik ilyen jellegű projektjük a minket meghatározó számokról szól. például személyi szám, telefonszám, bankszámlaszám. Ezeknek a hosszú számoknak - amihez nagy hengereket építettek - az az esztétikája, hogy egyediek.

Bár a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által kiírt szoborpályázat során nem érték el a győzelmet, az akadémia tizenegy szekcióját megjelenítő, a C-vitamin molekulájának formáját idéző adatszobruk mégis rátalált a tökéletes helyszínre. Szeged városában, a Szentgyörgyi Albert téren kerül majd sor a hatméteres műalkotás jövő évi felavatására. Ezen kívül egy másik izgalmas projektjük is zajlik: a velencei építészeti biennálé főépületének homlokzatának eltakarására kaptak megbízást. Ennek keretében feldolgozták az elmúlt öt évtized biennáléján részt vevő alkotók adatait és az azok közötti kapcsolatokat, amelyeket egy lenyűgöző, 30x8 méteres átlátszó grafikonon jelenítettek meg.

Összegzésként Barabási Albert László a dataizmusról osztotta meg gondolatait. A múltban Leonardo da Vinci előtt állt az a kihívás, hogy miként örökítse meg az arc, a felület, a csont vagy az izom szépségét. "Ha Leonardo ma élne, valószínűleg az adatokkal foglalkozna, mert ez a korunk legnagyobb kihívása. A mindennapjainkat az adatok formálják: hogy mit teszünk, mit fogyasztunk, miként vásárolunk, mennyit keresünk, és milyen jövő vár ránk – mindezeket számos adat befolyásolja, amit gyakran nem is észlelünk" – zárta szavait. Hozzátette, hogy ha a művészet valóban jelen akar lenni a mai világban, elengedhetetlen, hogy figyelembe vegye az adatokat, hiszen ez segíthet a rejtett valóságok megjelenítésében és megértésében.

Az előadás maga is lenyűgöző volt, de a legizgalmasabb pillanatok a háromnegyed órás Q&A szekcióban következtek, amikor Barabási Albert László a hallgatóság interneten keresztül benyújtott kérdéseire válaszolt, a moderátor közvetítésével. Ez az interaktív részvétel igazán magával ragadó élményt nyújtott.

A Bárabási laboratóriumban a mesterséges intelligencia (AI) jelentős szerepet játszik, hiszen a kutatások minden területén integrálják. Nemrégiben egy innovatív AI-algoritmust fejlesztettek ki, amely forradalmasította a komplex hálózatok térbeli megjelenítését. Érdemes megjegyezni, hogy míg néhány száz csomópont kezeléséhez elegendő egy alapvető megközelítés, addig öt-tízezer csúcs vagy annál több esetén már elengedhetetlen a hálózatelméleti szakértő bevonása.

Barabási nem tartja az AI-t csodának, hanem eszköznek. Kihívás nekünk, magyaroknak is, úgy véli, "jelen kell, hogy legyünk, és digitalizálni kell azokat az értékeket, amiket létrehozunk". Felvetette, Magyarország fektessen bele abba, hogy legyen egy saját ChatGPT-szerű AI-unk, ami "a mi kultúránkat, a mi tudásbázisunkat repezentálja".

A témához kötődött a Szabadság kérdése is. Azt szerettük volna megtudni, milyen szempontokra figyeljenek a közösségi hálózatok és az AI felhasználói a hasznosság és már ártalmas függő viszony között, miképpen kontrollálhatóak ezek a hálózatok. Barabási "millió dolláros kérdésnek" nevezte az AI kontrollálhatóságát. Erről rengeteg utópia született, miszerint az AI majd kontrollál minket, és végül az emberek kiirtásával egy új digitális életforma fog megjelenni. A tudós úgy fogalmazott, "azok, akik csinálják, nem félnek az AI-tól, mert azok tudják, hogy mennyire primitív és mire képes; azok, akik írnak róla, félnek tőle". Leszögezte: ha belenézünk az AI eszköztárába, annak megdöbbentően primitív a matematikája, ami arra utal, milyen kevés kell az intelligencia megjelenéséhez. Az AI "hihetetlenül szofisztikált Wikipédiává vált", az enciklopédiák következő szintjét érte el, nem önállóan gondolkozó rendszer még.

A hálózatkutatás egy rendkívül sokszínű és interdiszciplináris terület, amely nem csupán egyetlen tudományág keretein belül értelmezhető, hanem számos tudományos osztályba besorolható. Az elmúlt évtizedek során e tudományág különböző szektorokban is komoly elismertségre tett szert - fogalmazott a kutató, amikor a hálózatkutatás általános jellemzőiről beszélt. Minden hálózatra egyaránt érvényesek bizonyos alapvető törvényszerűségek, amelyek a hálózatelmélet fundamentumát képezik. Ez az átjárhatóság lehetővé teszi, hogy a hálózatkutatás sokféle területen, például a biológiában, a társadalomtudományokban vagy az informatikában is alkalmazásra találjon.

A művészetekkel kapcsolatban Barabási kifejtette, a kriptovaluták, blokkláncok, NFT-k felhasználásával új művészeti piac született, amely sokkal átláthatóbb, mint a gyűjtők hagyományos világa, ami hasonlít a művészeti főiránnyal szembehelyezkedő, impresszionisták által a 19. században generált galériarendszerhez.

A laboratórium politikai jellegű megkeresésekkel kapcsolatos kérdésre Barabási határozottan elutasító választ adott. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az általa képviselt hálózatelmélet és a mesterséges intelligencia alkalmazásai természetesen szerepet játszanak az Egyesült Államok politikai életében, ahol politikai szereplők és jelöltek egyaránt kihasználják ezeket a tudományos eredményeket. Ez a megközelítés kiterjed a konfliktusok kezelésére is, ahol a fenti eszközök segítségével próbálnak hatékonyabb megoldásokat találni.

A kutató mosolyogva reagált a „Mikor kezdődik az erdélyi BarabásiLab?” kérdésre. Valójában már léteznek közös projektek és együttműködések, amelyek nem igényelnek fizikai helyszínt a 21. században. A tudományos közösség tagjai Erdélyben és Magyarországon egyaránt szétszórva, de összekapcsolódva dolgoznak együtt.

Hogy mi teszi az adatvizualizációt művészetté, itt a kiállító intézmények, szakemberek szerepe a mérvadó.

Barabási javasolta, hogy a hálózatkutatás iránt érdeklődő fiatalok ne csupán egyetlen szakterületre összpontosítsanak. Fontos, hogy a gráfelmélet, a számítógépes technológiák és a statisztikus fizika ismerete is a birtokukban legyen. Ma már rengeteg eszköz áll rendelkezésre, amelyek segítik ezen komplex tudományágak elsajátítását és alkalmazását.

Felmerült, hogy az adatvizualizációt próbálták-e a holografikus megjelenítéssel társítani, ezt meg fogják vizsgálni, megpróbálják, s ha működik, használni fogják - mondta.

Barabási azon dolgozik, hogy laboratóriuma ne váljon monopóliummá, mivel meggyőződése, hogy "a monopólium elfojtja a kreatív gondolkodást". Célja, hogy előmozdítsa a versenytársak fejlődését, akik hozzájárulnak a terület folyamatos evolúciójához.

A kutató, aki a személyes motivációiról mesélt, úgy fogalmazott, hogy a hálózatok számára olyanok, mint a saját "intellektuális gyermekei". E szeretetteljes kapcsolat mellett a kutató elmondta, hogy nem csupán érzelmi kötelék fűzi őt e projektekhez, hanem komoly felelősségekkel is tartozik irántuk.

Persze a tudós sem tudhat mindent: az idegpályák működését még nem lehetett modellezni, az agykutatás még mindig gyermekcipőben jár. Hisz abban, hogy húsz-harminc év múlva lesznek nem destruktív módszerek az ilyen vizsgálatokhoz.

A legkisebb hatás és legkisebb energia elvével összefüggésben megfigyelhető, hogy a hálózatokban az információ áramlása a második és harmadik láncszemeken keresztül gyakran akadozik, sőt, az ötödik láncszemig való eljuttatása is komoly kihívást jelent. Felmerül a kérdés: mi garantálja, hogy az információk özönéből pontosan azt az egyetlen, lényeges információt sikerül kiválasztanunk és továbbítanunk? – tette fel a költői kérdést.

Barabási Albert László végül a racionális és irracionális világ összefonódásáról beszélt, hangsúlyozva az oktatás elengedhetetlenségét. Véleménye szerint elengedhetetlen, hogy képesek legyünk átlépni az álhírek zavaros világán, és megtalálni a helyes válaszokat. "Ahogyan egy generációnak alkalmazkodnia kellett a televízió, a közösségi médiák és az internet világához, most egy újabb nemzedék áll előttünk, amelynek meg kell tanulnia, mi is az az álhír. Tudatosítania kell, hogy életünket tele vannak ezekkel a megtévesztő jelenségekkel, de mégis meg kell találnunk az igazságot" - mondta a kutató búcsúzóul. Ígéretet tett arra, hogy új, tartalmas mondanivalóval tér vissza hozzánk.

Az előadás megvalósítását a Transilvania Trust Alapítvány, a kolozsvári magyar főkonzulátus, valamint a Babeş-Bolyai- és Sapientia-egyetemek együttműködése tette lehetővé.