Paks szereplésével újabb fejezet nyílik a magyar-román futball rivalizálásban.


Ma délelőtt négy csapat - Legia Warszawa, Partizan Beograd, CFR, Hapoel Beer Seva - maradt versenyben, hogy kiderüljön, a Magyar Kupa-győztes kivel csap össze az Európa-liga első selejtezőjében. A Paks számára a lehetőségek közül idén is egy román csapat jutott, akárcsak tavaly. Viszont ezúttal nem a másodosztályú Corvinul, hanem a román élvonal egyik legjobbjával, a CFR 1907 Cluj-jal kell megküzdenie, hogy tovább lépjen a második körbe.

A kolozsváriak a második helyen végeztek az előző bajnokságban. A Cluj a Transfermarkt adatai alapján 25,28 millió eurós kerettel rendelkezik. A csapat legértékesebb játékosa az 5 milliót érő középcsatár, a 23 éves Louis Munteanu, aki 2,3 millió euróért érkezett a szezon elején a csapathoz a Fiorentinától, és 19 góljával alaposan megszolgálta a vételárát.

Az első mérkőzésre július 10-én a hazai pályán kerül sor, míg a visszavágót július 17-én Kolozsváron rendezik. A Paks csapata idén nem utazik külföldre edzőtáborozni, hanem itthon készül a hazai és nemzetközi kihívásokra. Összesen hét felkészülési mérkőzést terveznek, és bízunk benne, hogy ez elegendő lesz a Cluj elleni párharc megvívásához. Az Európa-liga selejtezőjében a májusi kupagyőzelemnek köszönhetően a bajnoki bronzérmes csapat indulhat.

Related posts