A Konyhafőnök című műsorban tűnt fel a ValóVilág egykori szereplője, VV Giada, aki a reality show után új kihívások elé nézett a gasztronómia világában.


Ezúttal a főztjével szeretet volna bizonyítani.

A ValóVilág 12. évadában VV Giada, egyedüli szülőként lépett be a villába, és már az első pillanatokban világossá vált, hogy ő egy négyéves kisfiú elkötelezett és főállású édesanyja. A félig olasz gyökerekkel rendelkező édesanya folyamatosan próbálta megőrizni a bátorságát, még ha néha a feladás gondolata is megfordult a fejében. Végül azonban sikerült a legjobb öt között végeznie. Most a Konyhafőnök című műsorban mutathatta meg gasztronómiai tehetségét, és elárulta, hogy komoly céllal érkezett a versenybe: mindent elkövet, hogy kisfiának jobb életkörülményeket tudjon biztosítani.

Jelenleg hárman élünk együtt: az anyukám, a fiam és én. A körülményeink sajnos nem éppen fényesek, a mindennapjaink eléggé szegényesen telnek. Tavaly augusztusban egy vihar következtében a diófa rázuhant a házunkra, és azóta sem sikerült rendbe hozni a sérült részeket. Most egy szobában osztozom a négyéves fiammal, aki külön szobát érdemelne, és ez a helyzet nagyon megvisel. Minden erőmmel azon dolgozom, hogy a fiam számára jobb életkörülményeket tudjak biztosítani. Nem szeretném, ha az ő gyermekkora úgy telne, ahogyan az enyém telt.

- mondta könnyeit törölgetve a korábbi villalakó a bemutatkozó videójában. Hiába igyekezett VV Giada lenyűgözni az olasz tésztájával az őt zsűriző séfeket, a kész fogás sajnos egyikőjük tetszését sem nyerte el, így végül nem kapott kötényt.

Related posts